Nagyfelbontású Repülőgépes Monitoring Hálózat

Bakó Gábor¹, Balogh Szabolcs², Hubayné Horváth Nóra³, Konyhás Sándor², Lach Bálint³, Szabó Gyula²

1 - Interspect Kft.
2 - Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
3 - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék

Az Interspect Kft. távérzékelési adatain alapuló feltáró munkák (Bakó – Balogh) során Lach Bálint által kivitelezett malomrekonstrukció

A turisták által jól ismert Kilenclyukú hídtól és a körülötte megtalálható bemutatóhelyektől délre fokozottan védett természeti terület, vadlovak génmegőrzését szolgáló rezervátum és szikerek, szikpadkák organikus rajzolatával átszőtt tájkép bontakozik ki. Ebben az elsőre monotonnak tűnő, de közelebbről megvizsgálva végtelen változatosságot felvonultató tájban még mindig a víz az úr. Tudták ezt régen is, és számtalan helyen a közösség hasznára hajtották a víz erejét. Egy régen valódi szigetként kiemelkedő, titkokat rejtő földnyelvre lehetünk figyelmesek. Most ezt a tájrészletet faggatjuk egy szép mesterségről, régi korok embereinek keze nyomáról a Nagyfelbontású repülőgépes Monitoring Hálózat (HRAMN) mintaterületeként.

A monitoring hálózat elsődleges célja, hogy arra kijelölt tájrészletek gyakori nagyfelbontású légi térképezésével olyan információkat gyűjtsenek a felszínről, amely a környező területek természeti adottságokhoz igazított megőrzésében, az ökoszisztéma szolgáltatások hosszú távú fenntartásában segíti a döntéshozókat.

A mintaterület a környező puszta vízkormányzási megoldásaihoz keres indikátorokat, modellezési inputokat, és most segít a néhai táj bemutatásában. A légi felmérésre a medrek szárazodását követően került sor. Az Interspect Kft. munkatársai a légi fotogrammetria eszköztárát bevetve rekonstruálták a sziget és környezetének domborzatát, a vegetáció háromdimenziós leképződését, és a mikrodomborzat csapadékvíz gyülekezési viszonyait. A légi felvételezés centiméteres terepi felbontással ment végbe, így a háromdimenziós térmodell a kisebb vízelvezető ereket, de még a legkisebb zsombék foltokat is visszaadja. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársainak levéltári kutatómunkája és helyismeretének köszönhetően a téradatok geodéziai megbízhatóságú geometriáján bontakozott ki az egykor itt kelepelő vízimalom és műtárgyainak elrendezése.

Az Interspect Kft. a Nagyfelbontású Repülőgépes Monitoring Hálózat keretein belül készítette el fotogrammetriai módszerrel a néhai malomsziget ortofotóját, pontfelhőjét és domborzatmodelljét. Utóbbin kirajzolódnak a régen eltűnt épületek és kiegészítő műtárgyak alaprajzai. (Bakó és Balogh 2023)

Az egyik állapot, amit a korabeli leírások és a légi felmérés alapján rekonstruáltunk.

Tenger a pusztában

A Hortobágy folyón dolgozó molnárok munkájának első írásos emléke V. László 1453-as adománylevele. Ezek a birtokok, amelyek már eleve malomhelyekkel rendelkeztek, rendkívüli értéket képviseltek a korban. Sajnos azonban a középkori települések és a hozzájuk kapcsolódó vízimalmok mind elpusztultak a török előrenyomulás során, a vérzivataros időkben.

A 18. század első felében az új vízimalom helyét a Hortobágyi Csárdától délre mintegy 3,5 km-re szemelték ki a Hortobágy folyó bal partján. A gát, csatorna és zsilip kiépítése 1739-ben kezdődött, 1743. szeptember 4-én még egy malomkővel indult meg az őrlés, de az 1772-es felújítást és 1777 augusztusában végbement medermélyítést követően már háromkővel üzemelt a malom. Nagyiványi, balmazújvárosi, kösélyszegi, elepi lakosok őröltették a terményeiketebben a lakott területektől távoli malomban.

A Malomházán felépített vízimalomról Pongrácz Pál Régi malomépítészet c. könyvében a következő sorokat olvashatjuk:
„Hortobágy folyón, Hortobágy kőhídtól délre, a mai malomház nevű területen isműködik malom a XVIII. sz. közepén. A malomban három vízikerék dolgozik egy-egy kőpárral. Első feljegyzés 1743-hól marad fenn róla, 1848-ig működik.” „Csak a tavaszi és őszi esőzések idején jutottak elegendő vízhez. A csapadékban bővelkedő hónapok alatt tiltók (zsilipek) duzzasztották fel a vizet az árok köré kör alakúra bővített tárolókba.” A raktározott víz egy napig működtethette a malmot a szárazabb időszakban.
A légi felmérés téradatait látszik megerősíteni Takáts Sándor, valamint Pongrácz Pál leírása: A csatornák, vízelvezetők nyomai, a három vízikerék és kőpár elrendezés alapján az 1743-1848-ig működő malmok „magyar malmok” azaz gátas-malmok voltak.
„A malom-gátaknál a víz csak az úgynevezett zúgón folyhatott. Ennek másképp varáta volt a neve. Ezen ősrégi szó a XVIII-ik században még közhasználatban volt.
A hajóknak ezen a varátán kellett keresztűlhaladniok. Mivel pedig az ilyen helyeken a víz esése nagy volt, s mivel a zúgó ászokfája és az ászokfő néha igen magasan állott, a hajózás nagy veszedelemmel járt.
A víz mennyisége és a gátak építési módja szerint ezen malmok (gátasmalmok) szerkezete is többféle volt. Némelyik malomnak háza a parton állott, a másiké meg a varátával vagy zúgóval szemben egy-egy hajón. E szerint a gátas- vagy magyar malmok között hajósmalmok is voltak ugyan, de a vizet ezek is a gátnyiláson át kapták kerekeikre, így tehát lényegesen különböztek a dunai német hajósmalmoktól. Akadt köztük olyan is, a melynek csak őrhajója volt, de különben az egész malomház a parton állott. A gátas-malmok szerkezete első sorban a gátak minémüségétől függött. Voltak öregés fiók gátak, vízvetők, oldalgátak, fenékgátak, koronás gátak, hidasgátak, kerésztül-által való gátak. A gátak erős tölgyfa karók, úgynevezett őrkarók vagy fenékkarók leverésével készültek; a karókat fonóvesszővel egymáshoz fonták, azután galylyal, ganéjjal és hanttal töltötték meg, néha fölül meg is padolták, amikor is a gátat hidasgátnak nevezték. A hajókon álló gátas-malmok czöjtjeit a gátak őrkaróihoz kötötték. A gátak készítésénél a gátkötő molnárok az úgynevezett gát-töltő saraglyákat használták.” Takáts S. 1907

Hogy értelmezzük a szöveget, egy kicsit korábbra kell visszamennünk. Hogy tud megmaradni egyhelyben a hajómalom? Bizony kell neki a mederbe egy czöjt, azaz egy malomszeg.Több mint valószínű, hogy innen ered a hely megnevezése: a szigetet egykor Malomszegnek hívták. Manapság már a Malomháza elnevezés az elterjedt és elfogadott a hely elnevezésére, amely a pusztának ezt a szegletét jelöli a Hortobágy folyó két oldalán, beleértve a tanyahelyet is.Idézve Takáts cikkéből a következő információkat kapjuk a Malomszegről és annak eltűntéről:

Hogy a molnárok miért nem mentek malmaikkal a Duna és a Tisza főágainak közepére, annak igen egyszerű oka volt. A magyar molnárok a XVIII-ik század végéig nem ismerték, helyesebben, nem használták a malmok kikötésénél a vasmacskát és a vaslánczot.
A vesszőből font kötelekkel pedig a nagy vizek közepén nem igen boldogultak, tehát inkább a partok közelében maradtak. Idővel azonban (fűzfavessző helyett) vastagabb tölgyfa-karókkal olyan erős eszközt tudtak készíteni, ami teljesen pótolta a vaslánczot. Ezt az eredeti eszközt czejte, czöjt, czojta és czetyka néven nevezték. Az egész országban mindenütt ismeretes volt. A kisebb folyóvizeken a czöjtöt fűzfavesszőből fonták, a dunai malmok részére pedig Pozsonytól le a Bácskáig mindenütt erősebb tölgyfakarókból készítették.
Mikor 1772 augusztus 3-án Mária Terézia a hajózás érdekében elrendelte, hogy a malmok ezentúl czöjt helyett vaslánczot és malom-szeg helyett vasmacskát használjanak, valamennyi vármegye felírt, jelentvén, hogy a molnárok mindenütt jobbnak tartják a czöjtöt a vasláncznál, a malomszeget a vasmacskánál. A czöjtöt a magyar molnárok a malomszeghez erősítették. Ez a malomszeg jó erősen megvasalt czölöp volt, melyet a víz fenekére vertek le. Tudjuk, hogy a malomszeg adó vagv szegadó a XVI—XVIII.
századokban a legközönségesebb adónem volt. Azt az egy forintot értették alatta, a mit a malom-tulajdonosok a czöjt kivetésekor és megerősítésekor (tehát tavaszszal) a földesúrnak fizettek. Miként történt a malomszeg leverése, nem tudjuk. Mindenesetre nagyon nehéz munka lehetett, mivel a malomszegek jóval a víz színe alatt állottak.” A cikkben említett Mária Terézia rendeletet akkor vonakodva fogadták, de ez az intézkedés okozhatta a malom 18. századbeli átalakulását. Emellett a szerkezeti átalakulásban az is közrejátszhatott, hogy a Hortobágy és a Tisza szabályozása előtt sok lakossági konfliktust okoztak a vízkormányzó megoldások.

A Hortobágyon jelentkező árvizekkor fákkal, cserjékkel, rőzsével, gallyakkal erősítették meg a malomgátakat. 1780—90 között ez olyan gyakran vált szükségessé, hogy a környék erdeit megritkították, és a táj elnyerte mai, egybefüggően kopár arculatát.

Élet Malomházán

A kilenclyukú híd volt az egyetlen hely közel s távol, ahol száraz lábbal át lehetett jutni a Hortobágy folyón, és a végtelen víztengeren. Vagy mégsem: A malom hídján is el lehetett jutni Debrecenbe, és törvényen kívüliek, inkognitóban utazók, vámot megkerülők éltek is ezzel a lehetőséggel. Ezért csőszházat állíttattak a malom mellé. A parancs úgy szólt, „hogy ott senkit át ne bocsássanak, s mindenkit a vámhídra igazítsanak”. A malomban is vámot szedtek, gabonavámot, amiért a malombírák voltak felelősek. A debreceni városi levéltár anyagaiból megtudhatjuk, hogy mi is volt pontosan a feladatuk. 1742—1755 között kelt írás alapján a gabonából Debrecen város javára levett adó mennyiségét kellett feljegyezniük és ellenőrizniük.
A malmokért malommesterek (molnárok), az úgynevezett harmados, illetve negyedes őrlők feleltek. Megnevezésük a fizetésükre utalt, mert minden harmadik, vagy negyedik vékája őket illette a vámnak. Dolgoztak itt még jobbágyok is, pusztán élelemért. Szintén a levéltári anyagokból tudjuk, hogy a malombíró illetménye minden negyvenedik véka adón felül évente egy pár új csizma volt.

A malom munkája nagyban függött a vízállástól, mert ha nagy volt víz, akkor nem volt biztonságos a munka, ha kevés, akkor azért volt kénytelen a molnár az őrlést szüneteltetni.

A hortobágyi vízimalom fenntartása Debrecen városának feladata volt. A folytonos nagy javítások általában ötévenként ismétlődtek a szélsőséges vízjárás okozta károk miatt. Vízáradás idején a malom többször feltartóztatta a víz szabados folyását, emiatt egy zúgó készítését határozták el, hogy “a hatölnyi alkotmány segítségével a vizet akadály nélkül leereszthessék, apadáskor elzárva pedig a vizet, feltartóztassa”.

Szűcs Ernő: Hajdú és Bihar megyék malmairól c. cikkében egy fontos konfliktusról ír.
A Hortobágy felső folyásán a malomgát lezárása folytonosan áradásokat okozott és a környező legelők víz alá kerültek, így a balmazújvárosiak panasszal éltek. 1816-ban beadott panaszukból a következő érdekességek derülnek ki: „az Újvárosiak a’ Hortobágyi Vízi Malomnál levő rekesztőt, az idén két ízben felhúzván a’ vizet elbocsátották, a’ múlt héten pedig … azt izenték a’ Molnárnak, hogy ha a’ vizet el nem bocsátja fejszés embereket fognak oda küldeni, és erőszakkal is elbocsátják mivel a’ víz a’ Hortobágyba feltolulván ki önt és sok kárt okoz.”

Milyen is lehetett ez a malom?

A korabeli peres ügyek is megerősítik, hogy itt típusára nézve legkésőbb a 18. századtól gátas malom volt.
A konfliktust erősítette a folyó hajózhatóságának alakulása, különösen a csapadékszegény időszakban. „Közvetlenül a zúgók előtt állottak a malmok őrhajói. S mivel a víz esése és sebessége miatt az őrhajókat kikerülni nem lehetett, a varátákon való keresztűlmenetel előtt a malmok czöjtit el kellett oldozni s az őrhajókat tovább vontatni. Ez a munka minden egyes malom-gátnál négy-hat órát kívánt. Elgondolhatjuk tehát, milyen nehézséggel járt a gátas-malmok miatt a hajózás.” (Takáts Sándor)
A malom forgókerekei és a zsilipdeszkák 1817-re elöregedtek, a hat malomkő közül már leginkább csak egy-kettő üzemelt.
1820-ben Malomházán található : “egy kőszoba, kemence és kandalló, benne deszka padlással. Ebből nyíló kőkamra, hasonló deszka padlással, de ennek a pitarnak a felét a csősz használja. Két malomház náddal fedve, az oldalán van 320 fenyődeszka . Mind a kettő egy fedél alatt és fa talpon áll. A ház felől való malomházban egy nagy hombár található és egy grádicstalan feljáró. Ugyancsak itt egy tölgyfa deszkából készült tárhombár, egy vas sarkú ócska fenyő- deszka láda, egy hodorgütő vastag karikával, három fogaskerék, az egyik kereken egy vasszög, vasráf, ezeknek a perendjein 14 darab vastag vaskarika . Ezen kívül három alsó és három felső malomkő. A felső köveken három vas ráf. Van még három parad, három lisztesláda, kettő kármentő fenyődeszkából, két darab pórkéve kifaragott tölgyfa keréknek való egy bakra való négy szegelésű vastag vas ráf.“
A rekonstrukció során ezt a leírást is alapul vettük, valamint a korabeli magyar malmok azaz gátas malmok leírásából is merítettünk ötleteket. Végül legmegfelelőbbnek a terepen tapasztalt lenyomatok és romok alapján a Túristvándon található vízimalom szerkezetét találtuk.

Az Interspect Kft. távérzékelési adatain alapuló feltáró munkák (Bakó – Balogh) során Lach Bálint által megrajzolt malomrekonstrukció

Az erősen leromlott malom épületének helyrehozatalához végül a debreceni városi tanács 1823-ban Kis György molnárt jelölte ki. Ő úgy vállalta el a feladatát, hogy amennyiben rossz munkát végezne azt saját költségen megtéríti a város számára. A molnár és a brigádja 1824. január 19-én befejezte a munkálatokat.
1828-tól azonban molnár nélkül maradt a malom, mert az ekkor ott lévő Tóth Mihály elhagyta, majd Aranyosi Sámuel, korábban az újgáti vízimalom molnára 1829 januárjában leltárilag megkapta. Ez év augusztusában a vizsgálat megállapította, hogy: „a Hortobágy vize a vízimalom fekvése előtt és malom alól jó darab részben kákás és nádas, melly miatt elölről nem fojhatván szabadon a víz a malomra, a malom kerekei nem forognak, a silip alatt folyó víz pedig a felnőtt nád és káka miatt a malom alól el nem mehetvén; azon malomnak hasznát venni teljességgel nem lehet, de ezentúl sem reménylhetni.”

Állapotát még inkább rontotta az 1830. év tavaszán jelentkező nagy árvíz, amikor Rakovszky Dániel főbíró a „Hortobágy vizének, a körülötte levő környéknek hirtelen sebességgel elborító rendkívül való árja által a hortobágyi malomba szorított 11 személyeket, kik — senki sem találkozván, aki megmentésekre a fenyegető veszedelemmel küszködni bátorkodott volna — a vízben álló malom épülettyének összeomlásával minden pillanatba várhatták életek rettentő végpontját, önön maga személyesen életének nyilvánvaló kockáztatásával... egy csekély ön által kormányzott csónak segítségével megszabadított, akkor sem vesztvén el... bátorságát, mikor a hánykódó habok csekély csónakját felfordítván életét csak a csónakhoz kapaszkodva menthette meg.”

A malmot a következő évtizedben sem kímélte a természet. Az 1830-as évekből több nagy Hortobágyon történt árvizet is feljegyeztek. Köztük a leghíresebb az 1832-as nagy ár volt, amikor is a Karcagon lévő Nagy-Zádori kőhíd (ami a Hortobágyi 9 lyukú híd idősebb testvére) 4 nyílását is elmosta, s így már csak 5 lyukú hídként funkcionál. (A híd mind a mai napig látható, azonban a víznek sehol sincs nyoma már a környéken.)

Ezt követően olyan rossz állapotba került a malom, hogy szinte semmi hasznát nem lehetett venni. A malomházi erdőben sok tölgyfa kiszáradt, amelyeknek kivágásáról intézkedni kellett. Az 1838-as évben bekövetkezett másik nagy áradás következtében a malom fél oldalán lesüllyedt, s másik részét is az elsüllyedés fenyegette. A korabeli leírások szerint szekérrel egyáltalán nem, gyalog is csak üggyel-bajjal lehetett megközelíteni.

1839-ben az újabb felújítás során a hatkövű hortobágyi vízimalmot háromkövűre alakították át, így egy 8 öl szélességű zsilip szabaddá vált, a folyó szabadabban folyhatott és a környező szomszédos helységek árvíz miatti panasza megszűnt.

Később a karbantartás hiánya és a szélsőséges vízjárás miatt a malom használhatatlanná vált. Fenntartása és helyrehozatala nagyon költséges lett volna így a város 1842. június 8-án úgy döntött, hogy elárverezik.

Magyarország első katonai felmérésének térképén (1782–1785) Malomháza ábrázolása sajnos elnagyolt, míg a Magyar Királyság második katonai felmérésének térképén (1819–1869) a vizsgálatok során feltárt épületeknél a malomépület már délebbre volt megtalálható.

A malomnak már csak a helyét találjuk a Felvételi előrajzokon, amelyek 1873-ban készültek (Debreczen sz. kir. város Alsó és Felső Jósa telepítvényekkel Ebes, Elep, Hegyes, Macs, Máta, Ohat, Szepes és Zam pusztákkal egyűtt 551. és 735. szelvényei)

A térkép a Déri Múzeum fotótárából származó helyszíni felvételekkel

A Turai vízimalom rajzai (Pest vármegye) és a ma is megtekinthető Túristvándi vízimalom (Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye) segítségével felidézhetjük a Malomházán egykor megtalálható vízimalom hangulatát (Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, hungaricana.hu és szallas.hu).

Rögtönzött gát a Malomházán a Hortobágy-folyón 1913-ban (Déri Múzeum fotótár)

A Hortobágy folyó 1924-től megkezdett szabályozása teljesen átalakította a környék vízjárását és vízkészletének állapotát, így kiszárítva az egykor igen gazdag állat- és növényvilággal rendelkező Malomháza környékét.

A Hortobágy folyó szabályozásáról és annak következményeiről a kutatás későbbi fázisában számolunk be.

A tölgyerdő maradványa Malomházán 1933-ban (Déri Múzeum fotótár)

Malomházánál ma is találunk tölgymatuzsálemeket, az alapanyag helyben elérhető volt (Bakó Gábor felvétele, 2023).

Nem tudhatjuk biztosan, hogyan is nézhetett ki a malom és annak környéke. Az ebben a formában mindössze száz évig fennálló malom a Hortobágy egyik ikonikus helyszíne volt. Jelentőségét az is bizonyítja, hogy Debrecen város főbírái, tanácsosai nem engedték enyészetté válni a sorozatos áradások, karbantartási nehézségek és annak ellenére sem, amikor már veszteséggel üzemelt.
A helyszínen manapság a malom és a hozzá tartozó épületek, létesítmények nyomait csak helyenként lelhetjük fel. 2023 tavaszán az Interspect Kft. légi felmérése rögzítette az egykori épületek és műtárgyak alapkontúrjait.

Minden beavatkozás, ami a tájban a víz terelését, áthelyezését szolgálja, konfliktushoz vezet, hiszen ha kevés, vagy sok a víz, annak mindig lesz károsultja. Hosszú távon fontos betartani azokat a szabályokat, amelyekkel elkerülhető egy térség elsivatagosodása, ezért az egyéni és a pillanatnyi érdekeket néha alá kell vetni a közérdeknek, illetve meg kellett tervezni és megvalósítani a közösség érdekében károsult gazdálkodók kártalanítását.

Ezen a tájon egy pár centiméter mélységű árok elképesztő vízmennyiséget képes eltüntetni. Pár nap alatt látóhatárig tartó víztestek tűnnek el arányaiban kis beavatkozásoknak köszönhetően. Ebbe a közelben megtalálható mintaterületek vizsgálata enged betekintést.

Javasolt irodalom

Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1909 :https://library.hungaricana&pg=28&layout=s)

Lambrecht Kálmán : A magyar malmok könyve. Történeti anyag. (Iparosok Olvasótára, XXI. évf. 1915. 8—9. sz.)

Takáts Sándor: A magyar malom; Századok, Műveltségtörténeti Közlemények 1907, 151-160 .o.

A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 4. tanulmány, Béres András: A Hortobágy ipari létesítményei. Debrecen, 1977. p. 6-7.

Balogh Szabolcs, Konyhás Sándor, Szabó Gyula, Bakó Gábor (2023): A Hortobágy folyó vízimalmának nyomában, National Geographic - 2023.04.27.NG

Adatbázis

A mintaterület légifelvételei, ortofotója és kiértékelt adatbázisai oktatási, kutatási célokra szabadon felhasználhatók. Minden felhasználás, publikálás, illetve az állományok segítségével létrehozott termékek publikálásakor közölni kell, hogy "az Interspect Kft. HRAMN adatbázisának és/vagy távérzékelt állományainak felhasználásával készült”, illetve az adatbázis utolsó "Originator" mezőiben található résztvevőket is jelezni kell.
A fájlok hozzáféréséhez, illetve a terület vizsgálatában való részvételre az oldal alján található elérhetőségeken lehet jelentkezni.

A felmérés során készülő formátumok

Ortofotó (geoTIF; geoJPG; ECW)

Pontfelhő (ply)

Felszínborítás adatbázis (Shape, GeoJSON)

Az állományok üzleti célú felhasználása során díj illeti meg az adott termék előállításában résztvevő valamennyi szereplőt.

Vektorgrafikus felület alapú téradatbázisok alapsémája

Vetület: EPSG:23700 - HD72 / EOV

Karakter kódolás: UTF-8